Az elmúlt években egyre több cég vágott bele a podcast indításba. A podcast marketing ma igen népszerű, amelynek számos oka van. Ebből a cikkből megtudhatod, miért érdemes podcast készítéssel is foglalkoznod, illetve hasznos infókat és tanácsokat osztunk meg, amelyeket betartva Te is kihozhatod a lehető legtöbbet a podcast marketingből.
Mi az a podcast?
A podcast jelentését a többség ma már ismeri, hiszen az elmúlt években elterjedt, és óriási teret nyert az új kontent típus, amely tulajdonképpen egy online audio szolgáltatás.
Lehetővé teszi, hogy podcast epizódokat, vagyis előre rögzített, tematikus hanganyagokat hallgass szinte bárhol, bármikor.
A tartalmak „fogyaszthatók” online, de akár le is töltheted őket egy okoseszközre, és offline is elérhetővé válnak.
A podcastet úgy hallgathatod, akár a rádióadást, párhuzamosan valamilyen más tevékenységgel, például vezetés közben, mosogatás, takarítás, esetleg a reggeli futóedzés közben.
Éppen ezért nem véletlen, hogy sokan a rádió utódjaként emlegetik a népszerű tartalomtípust.
Segítségükkel úgy juthatsz hozzá szórakoztató vagy hasznos tartalmakhoz, hogy nem kell a figyelmed száz százalékát a kontentnek szentelni, hanem tudsz mellette valami más folyamatra is koncentrálni, vagyis a podcastnek köszönhetően az információszerzés gyorsabbá, egyszerűbbé és hatékonyabbá válik.
A podcast jelentése
A podcast szó maga két angol kifejezésből tevődik össze: a Portable On Demand (=hordozható igény szerint) és broadCAST (=műsorközvetítést, adást) összetételekből.
Története pedig bő másfél évtizedre nyúlik vissza, azonban az elmúlt években robbant be igazán a köztudatba és a mindennapjaikba, és népszerűsége egyre csak nő.
Egy 2020-as felmérés szerint Magyarországon az internetezők mintegy 12%-a, azaz kb. 800 ezer fő hallgat heti rendszerességgel podcastet, ami óriási szám, és ez azóta folyamatosan növekszik.
2022-ben már világszerte 2 millió podcast csatorna működött, és a hallgatók 48 millió epizódot érhettek el.
A podcast statisztikák alapján úgy saccolják, hogy a podcast iparág 2025-re várhatóan el fogja érni a 25 milliárd dollárt, ami jól mutatja, hogy mekkora lehetőségek vannak a podcast készítésben azon cégek számára, akik szeretnék elérni a célcsoportjukat.
Bár pontos adatok nincsenek a hazai podcast-fogyasztásról, de az biztos, hogy a nemzetközi tendencia hazánkban is megfigyelhető, azaz Magyarországon is folyamatosan nő a podcast hallgatók száma.
Videó podcast – a videó és a podcast előnyeit ötvözi
A podcastnél csak egy népszerűbb kontent típus létezik, a videó podcast vagy videós interjú, amely a multimédia és a podcast előnyeit ötvözi – úgy is mondhatnánk, hogy a két tartalomtípus „szerelemgyereke”.
A lényege, hogy a professzionális hangminőség mellett videóra is veszik az adást, és innentől a néző dönti el, hogy csak hallgatja, vagy nézi is a kontentet, illetve nyilván, mivel többféle érzékszervre hat, az érzelmeket is jobban képes befolyásolni, személyesebb, közvetlenebb, „élőbb”, mint a hagyományos podcast.
A videó podcast megjelenése egyúttal azt is lehetővé tette, hogy tartalomgyártóként a kész videókat közzé tedd a legnagyobb forgalmú videómegosztó felületeken és közösségi média oldalakon, így a YouTube-on, a Tiktokon, esetleg az Instagramon és a Facebookon.
Az anyagok ráadásul rendkívül sokoldalúan felhasználhatók – készülhetnek belőle más típusú tartalmak (szövegek, social media posztok, short formátumú videók stb.), és a linkek is kiküldhetők számtalan csatornán, beágyazhatók szinte bármilyen kontentbe.
Podcast lejátszására alkalmas szoftverek
A legismertebb, podcast lejátszására alkalmas szoftverek a Soundcloud, a Spotify, az iTunes, a Google Podcasts, a Player FM és a Castbox.
Mindegy, hogy okostelefonon vagy tableten kívánsz podcast epizódokat hallgatni, szükséged lesz hozzá egy spéci szoftverre, amely ezeket lejátssza.
Egyes appok automatikus letöltést is kínálnak, így kedvenc podcast adásaidat akár offline is hallgathatod, ha például nem áll rendelkezésedre elegendő mobilnet, vagy olyan helyen tartózkodsz, ahol nincs hálózati lefedettség.
A céges podcast indítás mint marketing eszköz
Nem véletlen, hogy egyre több cég építi be a marketing stratégiájába a podcast indítást, hiszen – mint már utaltunk rá – ez a kontent típus nagyszerű lehetőséget kínál a célcsoport elérésére és megnyerésére – és még számos más előnyt tartogat a vállalatok számára.
1. Ügyfeleket és vevőket szerezhetsz céges podcasttel
A bizalom építésének és a szimpátia elnyerésének legbiztosabb, leghatékonyabb eszköze a releváns, hasznos információk átadása, lehetőleg szórakoztató formában.
Egy jó hang-, illetve (videó podcast esetén) képminőségű podcasttel ezt könnyedén megvalósítod, amennyiben arra is figyelsz, hogy a kontent érdekes és izgalmas legyen.
A bizalom elnyerése szinte egyenes út ahhoz, hogy a hallgatók / nézők később a vásárlóiddá váljanak.
Ez voltaképpen a tartalommarketing lényege, hogy kiváló minőségű kontentekkel elérd, megszólítsd és megnyerd a célcsoportodat.
Sokkal jobban működik, mint az agresszív, vásárlásra buzdító reklámok vagy bármilyen más, „direkt” módszer.
2. Az elkészült podcast sokoldalúan felhasználható
Ahogy a cikk elején már utaltunk rá, a podcast egyik legfőbb előnye, hogy rendkívül sokoldalúan felhasználható, és hatékonnyá teszi a tartalomgyártást, hiszen – főleg egy videó podcastből – további mikrotartalmak állíthatók elő.
Akár havi 2 podcast epizód elkészítésével fel tudod tölteni a kommunikációs csatornáid 50-70%-át egyszerűen, gyorsan és költséghatékonyan.
Kiemelhetsz az interjúból idézeteket, amelyek bármilyen más tartalomnál felhasználhatók, a multimédiás tartalmakból shortokat készítetsz, és feltöltheted a YouTube-ra vagy TikTokra, illetve bármilyen kontentet megoszthatsz a közösségi média felületeiden is.
A linkek beágyazhatók cikkekbe, hírlevelekbe, kiküldhetők e-mailben és számos más csatornán.
3. Egyszerűen terjeszthető a céges podcast
Ha olyan kontentre vágysz, amely képes arra, hogy villámgyorsan terjedjen organikus módon, akkor a podcastet imádni fogod!
Ha az interjúalanyod elégedett lesz a tartalommal, mert az jó minőségű, és benne felemeled, elismered őt, valószínűleg meg fogja osztani a saját felületein, így az epizóddal az ő követőtáborát, közönségét is el tudod érni, és téged is megismernek szélesebb körben.
4. Kapcsolatépítés podcast indítással
Amíg felveszel egy podcastet, legalább egy-két órát beszélgetsz a vendégeddel, ami elegendő idő a kapcsolat elmélyítésére.
Így aztán jó esély van arra, hogy aki aktuálisan a vendéged, az később talán a partnered vagy az ügyfeled lesz.
Ráadásul, ha egy szaktekintéllyel készítesz szakértői interjút, és vele szerepelsz együtt az epizódban, az ahhoz hasonlít, mint amikor egy színpadon állsz valakivel, és innentől kezdve a közönség az ő szintjére sorol be téged is.
Vagyis egy menő szakemberrel készített podcast a te hitelességedet és (szakmai) megítélésedet is pozitívan befolyásolhatja.
5. Komfortosabb „szereplési” forma
Ha volt már videós forgatásod, akkor tudod, hogy egy videóban egyedül szerepelni nem olyan egyszerű, ráadásul cseppet sem „kényelmes”.
A podcast esetében azonban, még ha videós anyagról van is szó, sokkal egyszerűbb dolgod van, hiszen van egy beszélgetőpartnered, akivel támaszkodhattok egymásra, és nem egyedül kell a semmiből egy minőségi tartalmat kreálnod.
Amikor igazán belemélyedsz egy témába, hamarosan el is feledkezel arról, hogy éppen egy felvétel zajlik.
Tehát a podcast sokkal komfortosabb és könnyebb szereplési forma.
Tippek, tanácsok podcast indításhoz – az 5 legfontosabb lépés
Tény, hogy minden okoseszközzel lehet már egész jó minőségben hangot rögzíteni és videót felvenni, ám ha a kontenteket üzleti célra szeretnéd szánni, akkor csak és kizárólag a professzionális minőséggel elégedhetsz meg.
Hiába szuperek a termékeid vagy a szolgáltatásaid – ha a tartalmaid silányak, igénytelenek, akkor az a márkád megítélését is negatív módon fogja befolyásolni.
Összegyűjtöttünk néhány tippet, amelyeket, ha betartasz, valóban hatékony marketing eszközként fog nálad működni a podcast.
Témaválasztás
Sajnos a kezdeti lelkesedés hamar elillan, ha nem megfelelő témát választasz, illetve, ha nem vagy eléggé tudatos.
Fontos, hogy olyan témákban gondolkodj, amelyek valóban érdekelnek, és amelyek iránt valódi szenvedélyt érzel, mivel rengeteget fogsz foglalkozni vele, beszélni róla, és ha nincsenek erős motivációid és kíváncsiságod a téma iránt, akkor hamar el fog menni a kedved a „projekttől”.
A legjobb, ha a tervezési szakaszban készítesz egy listát az első 20-25 adásról.
Célszerű mindegyiknek konkrét címet adni, megtervezni, hogy kik lesznek a vendégek, kifejteni minél részletesebben az adás menetét, feljegyezni minden gondolatot, amelyek később mankóként szolgálhatnak a megvalósítás során.
Brandépítés
Ha podcast csatornát indítasz, fontos, hogy már az elején megálmodd, és tudatosan építsd fel a csatorna brandjét.
Tervezd meg például, hogy milyen gyakran, milyen hosszú epizódokat szeretnél publikálni!
Találd ki a podcastek címét – ez nagyon fontos, hogy frappáns és jó legyen, hiszen sokszor a címen múlik, megnyitják-e a kontentet!
Készítsd el a csatorna, majd az egyes podcastek leírását, és hozz létre egy közösségi média profilt, ahol később terjeszteni tudod az adásokat!
Ezen felül tervezz meg egy arculatot az egységes megjelenés érdekében, és válassz indexképeket a tartalmakhoz!
Biztosítsd a szükséges technikai felszerelést!
Mikrofon, mikrofonállvány, pop filter, audio interface (hangkártya), kábelek (pl. XLR kábel a mikrofonhoz), hangelnyelő szivacsok – ezek azok az alapvető felszerelések, amelyekre mindenképpen szükséged lesz, ha podcast indításba vágod a fejszédet, illetve, ha videós kontenteket is szeretnél, akkor nyilván kell még kamera, objektívek, világítás, kameraállványok stb. is.
Nem azt mondjuk, hogy mindenből a legdrágábbat kell beszerezni, azonban gagyi eszközökkel biztos, hogy nem fogsz tudni professzionális minőséget elérni, tehát érdemes legalább az átlagos színvonalnál valamivel magasabb minőséget belőni, amikor a technikai felszerelésről van szó.
A kristálytiszta hangzás elengedhetetlen – ennek a másik feltétele a megfelelő eszközök mellett az, hogy stúdiókörülményeket tudj biztosítani.
Manapság számos lehetőség kínálkozik podcast és videó stúdió bérlésre, sőt sok cég a teremmel együtt a felszerelést is bérbe adja (sőt, egyes helyeken stábot is kölcsönözhetsz), így, ha nem rendszeresen szeretnéd nagy mennyiségben ontani a tartalmakat, akkor anyagilag valószínűleg a bérléssel fogsz jobban járni.
Podcast adás felvétel
Mire a felvételre kerül sor, elvileg már van egy szuper ütemterved, tematikád, arculatod, és minden egyéb feltétel adott ahhoz, hogy belevágj a konkrét megvalósításba.
Ahhoz azonban, hogy a végeredménnyel elégedett lehess, fontos, hogy a felvétel során odafigyelj néhány szempontra:
- légy természetes, próbálj spontánnak és nyugodtnak tűnni,
- beszélj lelkesedéssel és őszintén, de ne ess túlzásokba, nehogy modorosnak, mesterkéltnek hasson a kommunikációd,
- a beszélgetőpartnereddel mindig légy korrekt, hallgasd végig türelemmel a mondandóját, légy vele szemben érdeklődő, és soha ne vágj a szavába!
Publikáció
Ha megvan a felvétel, elkészültek az utómunkák is, nincs más hátra, mint megosztani az elkészült kontentet a közönséggel!
Ilyenkor lehet a korábban előkészített marketing eszközöket is bevetni – megosztani az adást a közösségi média felületeken, különféle, témakörhöz kapcsolódó fórumokon, átküldeni az ismerősöknek, érdeklődőknek!
A visszajelzésekre mindig érdemes odafigyelni, de csak mértékkel! Akár nagyon pozitív, akár elmarasztaló kritikát kapsz, mérlegelni kell a realitásukat, és csak azokat a tanácsokat fogadni meg, amelyek valóban jogosak és építőek!
Ne habozz, vágj bele a podcast indításba!
Ahogy a leírtakból kiderült, a podcast ma az egyik legnépszerűbb tartalomtípus, amelyre a legnagyobb kereslet tapasztalható a médiafogyasztók részéről, ugyanakkor a cégek számára is óriási lehetőségeket rejt, és hozzásegítheti őket üzleti céljaik eléréséhez.
A podcast segít elérni, megszólítani és meggyőzni a célcsoportot, hozzájárul a bizalom és a szimpátia kialakításához, amelynek következtében a hallgatókból / nézőkből idővel vásárló válhat.
Érdemes tehát beépíteni a podcast készítést a marketing stratégiádba, azonban, ha üzleti célokra szánod a kontenteket, akkor mindig törekedni kell a tökéletes minőségre – tartalmilag és technikailag egyaránt.
Nem mindenkinek van ideje, kapacitása és megfelelő kompetenciái ahhoz, hogy professzionális tartalmakat hozzanak létre.
Ha podcast indításon töröd a fejed, vagy már belevágtál, de fel szeretnéd turbózni a podcast csatornádat új, szuper tartalmakkal, vedd fel velünk a kapcsolatot, és egyeztess velünk időpontot konzultációra!